2012. november 11., vasárnap

Minden idők legjobb sportfotója

Michael Jordan győztes dobása az 1998-as NBA döntőn
(Fotó: Fernando Medina)

A Sports Illustrated kiválasztotta minden idők 100 legjobb sportfotóját, a lista élére az 1998-as NBA döntő győztes pillanata került.

Bár a neves sportmagazin által beválogatott képek között jelentős arányban vannak képviseltetve az amerikai vonatkozású fotók, de még ennek ellenére is átfogó betekintést nyerhetünk a sporttörténet jelentős, vagy éppen ikonikus pillanataiba. Megtalálhatjuk a felvételek között Ali győzelmét, Bob Beamon ugrását, Serena Williams örömét vagy Mary Decker fájdalmát. Szerepel a legjobbak között Joe DiMaggiót, Kerri Strugot, Wayne Gretzkyt vagy Usain Boltot bemutató fotó is. Sőt még egy, az idei londoni olimpián készült fénykép is bekerült a válogatásba. Ráadásul egy magyar vonatkozású felvétel is van a listán: Kovács Ervin világbajnok paralimpikonunk vízbe ugrását megörökítő fénykép a 2004-es sidney-i olimpiáról.

Neil Leifer fotója szintén a legjobbak között:
Ali vs. Liston (1964)

A magam részéről hiányolok néhány képet, melyeket a szerkesztők kihagytak, de azt hiszem ez így van rendjén, hiszen egy válogatás mindig szubjektív. Ráadásul a sport történetének rengeteg fontos és nagyszerű pillanata volt, melyek közül ki kellett választani a legjobbakat, mind nem kerülhetett be. Egy biztos, a magazinnak nem volt könnyű dolga.

A lista első helyezettje, vagyis a legjobb sportfotónak választott fénykép Fernando Medina felvétele lett, melyen Michael Jordannek, a Chicago Bulls játékosának győztes dobása látható a Utah Jazz elleni 1998. évi NBA döntőben.

A többi képet a Sports Illustrated oldalán tekinthetitek meg.

Te melyik képet hiányolod a válogatásból?

Tetszett a cikk? Kövesd a blogot a Facebookon és a Twitteren is, ahol további tartalmakról is értesülhetsz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kritika? Vélemény? Észrevétel? Ide írd! Akár regisztráció nélkül is!