2012. március 18., vasárnap

Camera Work

A Camera Work címlapja

A Camera Work befolyásos amerikai folyóirat volt, melyet Alfred Stieglitz alapított és szerkesztett. A negyedévente megjelenő lapban a kor meghatározó fotográfusainak műveit publikálták, azzal a szándékkal, hogy a fotográfiára mint a művészet egy formájára tekintsenek.

Stieglitz 1897 és 1902 között a Camera Notes főszerkesztője volt. A lap jelentős szerepet töltött be az amerikai fotóművészet kialakulásában. Azonban Stieglitznek egyre több konfliktusa volt a lapot kiadó The Camera Clubbal idősebb tagjaival. Úgy érzete, hogy nagyobb szerkesztői szabadságra van szüksége elképzeléseinek megvalósítása érdekében. Ezért egy saját lap alapításában gondolkodott. Elképzelését barátja Joseph Keiley is támogatta.

Gertrude Käsebier. Portré (Miss N.)
(üveglemez, 1900 körül)
Az új lapnak a Camera Work nevet adta, ami a fényképészek korabeli elnevezéséből a Camera Workers (kameramunkás) szóösszetételből eredt. Ugyanis a fényképészekre akkoriban nem mint művészekre, hanem mint munkásokra tekintettek. Stieglitz egy személyben látta el az új lap főszerkesztői és kiadói feladatait. Munkájában korábbi kollégái, Dallett Fuguet, John Francis Strauss valamint Keiley voltak a segítségére. Fuguet és Keiley a szerkesztési munkák mellett cikkeikkel, valamint fotográfiáikkal is hozzájárultak a folyóirathoz. Új folyóiratában a Camera Notesban képviselt koncepciót szándékozott továbbvinni, melyre több szempontból is mint a Camera Work előfutárára tekintenek. A lapban Stieglitz elsősorban saját kollégáinak munkáit jelentette meg, emellett fotográfiáról, a művészet új irányzatairól szóló cikkeket valamint a művészek kiállításairól szóló beszámolókat is közölt.

Stieglitz felkérésére Edward Steichen tervezte a szürkészöld színű borítót, melyen a lap címe, a kiadói információk és a lap száma volt feltüntetve. „Negyedéves fotográfiai lap, szerkesztő és kiadó Alfred Stieglitz, New York” – olvasható a címlapon. A Camera Work belső tipográfiáját – ami nem változott a tizennégy év alatt – William Morris munkája alapján szintén Steichen tervezte: a lapokon széles margóval megjelenő szövegek fekete betűszínnel voltak nyomtatva, a bevezetők piros színű iniciáléval kezdődtek.

Robert Demachy: Sebesség (1904)
A folyóirat legfontosabb részei az illusztrációk voltak, melyekre Stieglitz nagy gondot fordított. A megjelenő fotográfiák és más munkákat a lehető legjobb minőségben szerette volna publikálni. Ehhez a legmegfelelőbbnek a fotogravűr eljárást tartotta: a lapban megjelent illusztrációk jelentős része így készült. A fotogravűrök lehetőség szerint az eredeti negatívok, esetenként az eredeti nyomatok alapján készültek. A negatívok esetén ez a tény fel volt tüntetve a képnél a lapban, így ezek a fotogravűrök tulajdonképpen eredeti nyomatoknak is tekinthetőek voltak. A képek, melyeket japán papírra nyomtattak pauszpapír fedőlapot kaptak. A fotogravűröket színes papírra helyezték, melyek színeit gondosan választották ki, hogy a fotográfiák képi világához, hangulatához illeszkedjenek. Az illusztrációk üres oldallal voltak elválasztva a szövegektől. Stieglitz kezdetben autotípiával is próbálkozott, amely költségtakarékosabb eljárás volt a fotogravűr eljáráshoz képest, azonban Stieglitz számára a minőség fontosabb volt, mint az ár. A fotogravűrök mellett az illusztrációk egy része duplex nyomtatással, kézi színezéssel, vagy többszínű kollotípia formájában jelentek meg.

Edward Steichen: Auguste Rodin (1902)
A lapot Stieglitz saját vagyonából finanszírozta. Célja nem a profitszerzés volt, sőt a Camera Work inkább veszteséget termelt. Sem Stieglitz, sem munkatársai nem kaptak fizetséget munkájukért, a fotósoknak sem fizettek tiszteletdíjat műveik publikálásáért. Sőt úgy vélte, hogy ha a lap nyereségessé válna, akkor az „a művészi szabadság elvesztésével” járna. Célja a művészek munkájának minél pontosabb reprodukálása volt. Csak a fotográfiák legjobbjait akarta bemutatni, melyekről a legjobb kritikák írtak. Stieglitz erről így írt az első szám előszavában: „Miközben a fotográfia elsősorban monokróm folyamat, a művészi szépséget a tónusok és az értékek határozzák meg. Ezért rendkívül fontos, hogy a fotográfiák reprodukciói különös gondossággal és érzékenységgel készüljenek, hogy az eredetik szelleméhez hűek maradjanak. [...] Ilyen figyelemmel fognak készülni a »Camera Work« valamennyi számának illusztrációi.”

A Camera Workben hirdetések, reklámok is helyet kaptak, azonban ezeket szigorúan a lap tartalmától elkülönítve a hátsó borítón jelentek meg, melyeket maga Stieglitz szerkesztett és tervezett. A hirdetésekhez ugyanazt a betűtípust használták, amit a címoldalhoz. A hirdető cégek között rendszeresen megjelent többek között az Eastman Kodak, a Bausch & Lomb, Schering és a Graflex kamera. Az Eastman Kodak majdnem mindegyik lapszámban hirdetett. Stieglitz a lap non-profit jellegét megőrizendő korlátozta a lapban megjelenő hirdetések számát.

Frederick H. Evans: York Minster:
'In Sure and Certain Hope'
(1903)
A folyóiratnak már megjelenése előtt 687 előfizetője volt. Stieglitz ragaszkodott ahhoz, hogy az előfizetők számától függetlenül minden lapszám legalább 1 000 példányban kerüljön kinyomtatásra. Az előfizetési díj kezdetben évi 4 dollár, egy lapszám ára pedig 2 dollár volt, a postai kézbesítés további 50 centbe került. Később duplájára emelkedett az újság ára. 1911-ben pedig egy lapszám már 15 dollárba került, a legdrágább – 17,50 dollár – az utolsó lapszám volt, melyben Paul Strand fotográfiái szerepeltek. Az előfizetők száma a kezdeti években 650 fő körül volt, de a Camera Work olvasóközönsége a kezdetektől apadt, ami leginkább az 1910. utáni lapszámoktól vált érzékelhetővé: Stieglitz a fotográfiák mellett fokozatosan teret engedett a művészet más formáinak is, festményeket, rajzokat és grafikákat közölt a folyóiratban. 1912-re az előfizetők száma 304 főre esett vissza. Az utolsó évben a lap példányszáma nem haladta meg az 500 db-ot, és mindössze 36 (sic!) előfizetést tartottak nyilván.

A Camera Work első, 1903 januári száma 1902 decemberében jelent meg. A lapban Gertrude Käsebier hat fotográfiája (Dorothy; The Manger; Blessed Art Thou Among Woman; Portrait (Miss N.); The Red Man; Serbonne) kapott helyet, Alfred Stieglitz Az ember keze (1903) és A. Radclyffe Dugmore A Study in Natural History (1903) című munkájának társaságában. Továbbá D. W. Tryon és Pierre Puvis de Chavannes egy-egy festménye. Charles H. Caffin és Frances Benjamin Johnston Käsebierről írt kritikája került a lapba, Joseph T. Keiley, Sidney Allan és Otto Walter Beck a fotográfia és a festészet esztétikájáról írtak míg Wild Calby a londoni Salon kiállításáról írt beszámolót. Rövid írások jelentek meg Eva Watson-Schützétől, Edward Steichentől és Dallett Fuguettől.

Gertrude Käsebier: Red Man (1903)
A Camera Work egyik célja az volt, hogy az 1902-ben megalapított fotószecesszió nevű szerveződés fórumaként a fotográfiát mint lehetséges művészeti formát támogassák. A lapot az amerikai piktorializmus független orgánumának szánta Stieglitz: „A Camera Work egyetlen szervezethez vagy csoporthoz sem kötődik, és bár a Photo-Secession képviselője, ez a lap a függetlenségét a legkevésbé sem fogja korlátozni.” Ez az elképzelés sajnos nem volt megvalósítható. A megjelent munkák jelentős része a mozgalom tagjainak és a hozzájuk kötődő művészek munkái közül került ki, az új tehetségeknek viszonylag kevés teret engedve. Ezen kevesek egyike Edward Steichen volt, akinek összesen 68 munkája lett publikálva a folyóirat oldalain.

Stieglitz 1905-ben megalapította a Little Gallery-t, erről a lap 1906-ben megjelentetett 14. számban adtak hírt. A Little Gallery később új helyre költözött az Ötödik sugárúton, és a galériának helyet adó épület házszáma után 291 néven vált ismertté. Az első kiállításon a Fotószecesszió tagjainak munkáit mutatták be. A galéria jelentős szerepet töltött be Stieglitz életében és befolyással volt a Camera Workre is, mely a 14. számtól gyakorlatilag összefonódott a 291-gyel. Bár Stieglitz alapvető szándéka az volt, hogy a lap és a galéria külön legyen választva, de azt, hogy a kiállításon és a lapban is eltérő munkák jelenjenek meg csak ritkán sikerült megoldani.

Alice Boughton: Hajnal (1909)
Stieglitz több alkalommal látogatott el Európába, ahol megismerkedett az európai művészet új irányzataival, melyek nagy hatással voltak rá. Több művésszel is találkozott, köztük Matisse-szal és Rodinnel. Egyik európai útja során, 1907-ben készítette el legismertebb felvételét, A fedélközt, melyet évekkel később a lapban publikált először. 1908 januárjában a 291 galériában 58 rajzott állított ki Rodintől. Mindezt Matisse műveinek bemutatása követte nem sokkal ezután. Stieglitz érdeklődése a festészetre összpontosult.

A lap 29. számában, eltérően a korábbi koncepciótól nem csak fotográfiák kerültek publikálásra: négy karikatúra jelent meg Marius de Zayas mexikói művésztől. Ettől kezdve a művészeti egyéb formái is helyet kaptak a lapban, festmények, grafikák, karikatúrák, rajzok jelentek meg és cikkek, ez a változás fordulópontot jelentett a folyóirat életében. A Camera Work szemléletváltásával egy időben a 291 galériában is nagyobb hangsúlyt kaptak a fotográfiák mellett más műalkotásoknak is. Olyan avantgárd művészek mutatkozhattak be, mint Matisse vagy Rodin.

Alfred Stieglitz: A lóvasút végállomása (1892)
Az 1911-ben megjelent duplaszámban Rodin rajzai mellett Picasso és Cézanne munkáit publikálták. A modern művészet bemutatása a lapban merész lépésnek számított az előfizető tábor többségét alkotó fotográfusokkal szemben, akik nemtetszésüket azzal fejezték ki, hogy közel felük visszamondta előfizetését. Az előfizetők száma 1912-re drasztikus mértékben, nagyjából a felére csökkent. Stieglitz ennek ellenére nem szándékozott változtatni szerkesztői koncepcióján, sőt egy sajátos megoldást választott: hogy növelje a lapszámok piaci értékét, és ezzel új előfizetőket szerezzen az egyes lapszámok egy részét a fontosabb intézményeknek ajándékozta (New York Public Library, The Royal Photographic Sicety) a felesleges példányokat megsemmisítette. Bár a lapszámok ára jelentősen nőtt, az előfizetők számának fogyását azonban nem tudta megakadályozni.

Az előfizetők további csökkenéséhez hozzájárult az első világháború kitörése is, melynek következtében a fotogravűrök előállítási költségei növekedtek. 1914-től 1917-ig mindössze 6 lapszám jelent meg. A 47. számban kizárólag szövegeket és olvasói leveleket közöltek. Három évvel korábban Stieglitz megkérte barátait, hogy mondják el mit jelent a 291 galéria. A beérkezett 68 levelet egytől egyig szerkesztetlenül közölte le a lapban. Az érdeklődés megváltozását jól jelzi, hogy a beérkezett írásokból mindössze négyet írt fotóművész, a többség festőktől, illusztrátoroktól és kritikusoktól érkezett. Ez a lapszám volt az egyetlen, melyben nem szerepelt semmilyen illusztráció. Steichen így írt a lapban: „Az elmúlt egy évben, vagy kettőben, úgy tűnik számomra a 291 [Galéria] csak egy helyben topogott. [...] nem is látok más okot [...] ami magyarázná a »Camera Work« ezen számának megjelenését, mint az, hogy a 291 nem találta a helyét.”

Paul Strand: Vak asszony (1916)
A Camera Work következő száma csak 16 hónappal később, 1916 októberében jelent meg. Stieglitz egy fiatal művész – Paul Strand – munkái közül hat fotográfiát mutatott be. Strand a piktorialisták szimbolikus tartalmaival szemben új látásmódot képviselt: a tiszta vonalak és a hétköznapi formák szépségét mutatta be. Az utolsó két szám, 1917. júniusában dupla szám formájában jelent meg, melyet Stieglitz teljes egészében Strand munkáinak szentelt: tizenegy fotográfiát közölt a művésztől, köztük az egyik legismertebbet a Vak asszonyt is. Az eredeti elképzelés szerint a 49/50. szám nem az utolsó lett volna. Erre utal, hogy a bejelentetése is, hogy a következő alkalommal O’Keefe alkotásaiból mutat be válogatást. Nem sokkal később azonban, a folytatás kérdésessé vált. Stieglitzben tudatosult, hogy egyszerre nem tudja finanszírozni a Camera Worköt és a 291 galériát. Ebben szerepet játszottak a világháború eseményei és a New York-i művészeti életben lezajló változások is. Végül Stieglitz hivatalos értesítés és bejelentés nélkül még 1917-ben mind a Galéria, mind a folyóirat megszüntetése mellett döntött.

A 291 galéria bezárása után a Camera Work nagy mennyiségű eladatlan példányai voltak Stieglitznél. A megmaradt példányok egy részét 1930-ban különböző intézményeknek adományozta, a maradék közel 1 000 példányt pedig elégette. A Camera Work meglévő példányai a régi előfizetők gyűjteményéből származik. A lap egyes példányai a párizsi Musée d'Orsay-ban, a washingtoni National Gallery of Artban, a Cleveland Museum of Artban, a rochesteri George Eastman House-ban, a canberrai National Gallery of Australia-ban, valamint Metropolitan Művészeti Múzeum gyűjteményeiben találhatóak meg.

A Camera Workben megjelent valamennyi fotogravűr az Art of Phototgravure weboldalon tekinthető meg.