2011. december 5., hétfő

A fedélköz

Alfred Stieglitz: A fedélköz (üveglemez, 1907)

Alfred Stieglitz amerikai fotóművész legismertebb alkotását a II. Vilmos császár óceánjárón készítette. A felvétel a modernizmus előfutára volt, mely készítője számára is nagy jelentőséggel bírt: „Ha valamennyi fényképem elveszne, és egyedül csak »A fedélköz« őrizné meg az emlékemet, elégedett lennék.” 

1907. tavaszán Stieglitz feleségével, és lányával New York-ban hajóra szállt, hogy Európába utazzon. A végállomása Le Havre kikötője volt. A család az első osztályra vett jegyet. Stieglitz magával vitte 4x5 hüvelykes Graflex kameráját, bár nem tervezte, hogy fényképezni fog: mindössze egy megvilágítatlan üveglemez volt nála. Az utazás első napjait többnyire nyugágyában feküdve töltötte, de egy idő után már unalmasnak találta az első osztály légkörét és utastársaival szemben sem volt bizodalma. „A harmadik napon már nem bírtam tovább, menekülnöm kellett ebből a társaságból.” – emlékezett vissza több évtized távlatából. Ezért sétálni indult a hajón a másod- és harmadosztály forgatagában, hogy feltöltődjön. Egyik alkalommal az utasokat elválasztó fedélközhöz érve az embertömegben egy szalmakalapot viselő emberre lett figyelmes. Majd észrevette a hajó kéményét, a lánckorlátot és más apró részleteket. Az elé táruló látvány magával ragadta, a kép gondolata megszületett. „Egy darabig úgy álltam ott, mint akinek földbe gyökerezett a lába, csak néztem és néztem. Vajon le tudnám fényképezni, amit érzek...?” – írta. Azonnal kabinjába sietett a kamerájáért, hogy megörökíthesse a látványt. „Szinte elállt a lélegzetem, féltem, hogy a szalmakalapos férfi esetleg elmozdulhatott, esetleg elhagyta a helyét, s akkor nincs meg már az a kép, amely a szemem előtt lebegett. [...] Vajon sikerül-e majd rögzítenem, amit érzek? Végül lenyomtam a kioldót.”

Alfred Stieglitz
Gertrude Käsebier
felvételén (1902)
Beaumont Newhall fotótörténész véleménye szerint a kép feltehetően az út vége felé, az angliai Plymouth kikötőjében készülhetett, legalábbis erre utalnak az árnyékok, valamint az, hogy a felvételen a szél jelenléte sem érzékelhető. Egy héttel később Párizsban a Kodak helyi részlegét kereste fel, hogy elő tudja hívni a felvételt. Az ottani berendezést azonban a cég fényképésze hazavitte, hogy otthon is tudjon dolgozni. Így a fotós lakására ment, aki segített neki a fénykép előhívásában.

Bár több alkalommal is lett volna lehetősége a kép publikálására, azt mégsem tette meg egészen 1911-ig. Ennek oka talán az lehetett, hogy nem tekintette olyan jelentősnek a felvételt. Életrajzírója, Richard Whelan úgy véli, hogy „ha valóban tudta volna, hogy remekművet készített, akkor talán nem lett volna olyan letört hangulatban azon a nyáron az európai vakációja alatt”. Egy másik feltételezés szerint a kép publikálására azért nem került sor, mert Stieglitz európai útja során hallott először az Autochrome Lumière eljárásról, melynek segítségével színes fényképek készítése vált lehetővé. A következő években ezen új eljárás tanulmányozása és kipróbálás elvonhatta figyelmét korábban készült fekete-fehér felvételeiről.

Az, hogy a Fedélközről oly sokat tudhatunk annak köszönhető, hogy Stieglitz – tőle rendhagyó módon – a képről és készítésének körülményeiről 1942-ben a Twice a Year folyóiratban közölt elemzést. A cikkben nyoma sincs bizonytalanságnak és kétségnek, több évtized távlatából visszaemlékezve már csodálattal írt a felvételről: „A szívem dobogott. Addig sosem hallottam a a saját szívverésemet. Megcsináltam hát a képemet? Ha igen, tudtam jól, új mérföldkőhöz érkeztem a fotográfia terén”.

A képet sokan sokféleképpen értelmezték, de többnyire Stieglitz szándékától eltérő következtetésre jutottak. Akárcsak munkatársa Joseph T. Keily, aki a felvételt látva így reagált: „De hát, Stieglitz, te két képet csináltál, egy felsőt és egy alsót.” Stieglitz tudta, hogy barátja a felvételt „nem jól látja.” Sokan ugyanis úgy tekintettek rá, mint egy kordokumentumra, amely az Amerika felé hajózó bevándorlókat ábrázolja, de valójában ennek fordítottja látható. Minden bizonnyal az utasok között akadtak bevándorlók is, akik kénytelenek voltak Amerikából visszafordulni, mert megtagadták belépésüket az országba, de többségük több év munka után tart hazafelé Európába. Stieglitzet a hajón utazók látványában nem a társadalmi különbségek ragadták meg. A téma kiválasztása és a kép megkomponálása során kizárólag a formák kompozíciója mintsem a társadalmi ellentéteket megragadása és ábrázolása vezérelte. Legalábbis erre utal, hogy említett cikkében A fedélközről szinte kizárólag technikai és esztétikai aspektusból írt.

A Fedélközt Stieglitz első alkalommal 1911 októberében az általa szerkesztett Camera Work folyóirat 36. számában fotógravűr formájában jelentette meg. Két évvel később, 1913-ban saját galériájában a 291-ben is bemutatta. 1915-ben a 291 folyóirat a teljes 7–8-as lapszámát a felvételnek szentelte, melyről Marius de Zayas és Paul Haviland írt recenziót.