2013. július 8., hétfő

Niépce heliografikus nyomata

Nicéphore Niépce heliografikus nyomata 1825-ből

Nicéphore Niépce készítette a világ legrégebbi ismert fényképét. De ismert Niépce egy még korábbi, fotográfiai eljárás segítségével készült nyomata is.

A 17. századi flamand metszetet ábrázoló képet Niépce az általa kifejlesztett heliográfiai eljárás segítségével készítette el 1825-ben. Egy júdeai aszfalttal bevont rézlemezt helyezett a lemásolni kívánt metszet alá úgy, hogy hosszú ideig érje őket napfény. A több órás expozíció alatt az aszfalt a fény hatására megkeményedett, míg a nem, vagy kevés fényt ért részek vegyszerrel lemoshatóak maradtak. A lemosása után így kirajzolódott a lovát vezető férfi alakja a lemezen. Niépce a képet – az aszfalttal bevont lemezt nyomólemezként használva – később papírra tudta nyomtatni.

Niépce alkotása, melyet csak 2002-ben találtak meg, nem a szó hagyományos értelmében vett fénykép, hiszen nem közvetlenül a fény segítségével, hanem nyomdai úton jött létre. Mégis az eljárás – a fényérzékeny anyagok és a fotólemezként funkcionáló júdeai aszfalttal bevont rézlemez alkalmazása miatt – megegyezik a mai képkészítési technikák folyamatával, emiatt pedig többen fotográfiaként tekintenek Niépce alkotására. Ennek ellenére a fotótörténeti írások továbbra is Niépce Kilátás a dolgozószobából (1826 v. 1827) című felvételét tekintik az első fotográfiának.

A nyomatot, melyet a francia kormány nemzeti kinccsé nyilvánított, a francia Nemzeti Könyvtár egy árverésen 450 000 euróért vásárolta meg.

Tetszett a cikk? Kövesd a blogot a Facebookon és a Twitteren is, ahol további tartalmakról is értesülhetsz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kritika? Vélemény? Észrevétel? Ide írd! Akár regisztráció nélkül is!