2013. július 20., szombat

A legrégebbi fotográfia New York-ról

A legrégebbi fotográfia New York-ról, 1848-ból
A mai Broadway egyik szakaszán készült a legrégebbi New York-ot ábrázoló fotográfia, melyre egy árverésen találtak rá 2008-ban.

Az 1848 őszén készült felvételen egy dombtetőn álló fehér ház és annak parkja látható. A parkot hosszú fehér kerítés szegélyezi, alatta a tájat egy út szeli ketté. A dagerrotípiára egy New England-i aukciós ház árverésén figyeltek fel 2008-ban. A fotográfia a hozzá járó eredeti bőrtokban volt. A tokban egy kis levélkét is találtak, mely a felvétel készítésének idejéről és körülményeiről tájékoztatott. A kézzel írt szöveg így szólt: „A kép nagy látószöggel, messziről, és 60-70 lábbal alacsonyabbról készült, mint ahol az épület áll; így a ház alsó szintje és az oszlopokkal díszített bejárat nem látszik (a ház legszebb része). A főút (a Broadway folytatása) két kerítés között halad. A képhez szükség volt egy nagyítóra, ami segített tisztábban mutatni a kerítésen belüli örökzöldeket. Tavaly októberben készült, amikor a fák már lehullatták levelük felét. 1849 május, L. B.” [1]

A képhez mellékelt leírás nagy segítséget jelentett a fotózás időpontjának és helyének meghatározásában. A helyszín New York híres útjának a Broadwaynek a folytatása, a Bloomingdale Road volt, mely a mai Upper West Side területén található. A két oldalról kerítéssel szegélyezett útszakasz a kép alsó felén látható. Az útszakasz később, 1899-ben hivatalosan is a Broadway része lett. A helyszín azóta jelentősen megváltozott, hiába is keresnénk az eredeti látványt. Ahol 1848-ban a kép készült, ma felhőkarcolók tornyosulnak.

A felvétel nem csak azért számít különlegesnek, mert ez a legrégebbi New York-ot ábrázoló fénykép, hanem azért is, mert kint a szabadban készült. Bár a dagerrotip eljárás elterjedt volt Amerikában az 1840-es és 1850-es években, főként portrék és csendéletek készültek vele, többnyire fotóstúdiókban. Szabadtéri felvételek készítéséhez – a változó időjárási és fényviszonyok miatt – nem kifejezetten volt alkalmas ez a technika. „Rengeteg stúdió volt Manhattanben, mégis rejtély, hogy miért nincs több kültéri dagerrotípiánk New York-ról” – nyilatkozta Denise Bethel, az Sotheby’s aukciós ház fotórészlegének vezetője. Úgy véli, hogy ha léteznek is ilyen fotográfiák, nem lehet tudni róluk biztosan, hogy valóban New York-ban készültek-e vagy sem.

A fotográfiát New England-ből Manhattanbe szállították, majd 2009-ben a Sotheby’s bocsátotta árverésre. A felvételt Jennifer és Billy Frist műgyűjtők 62 500 dollárért vásárolták meg. „Ez egy nagyon ritka, történelmi jelentőségű dagerrotípia” – nyilatkozta Billy Frist a képről.

[1] A szöveg az 548 óra New York-ban blog fordítása.

Tetszett a cikk? Kövesd a blogot a Facebookon és a Twitteren is, ahol további tartalmakról is értesülhetsz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kritika? Vélemény? Észrevétel? Ide írd! Akár regisztráció nélkül is!