2012. július 25., szerda

Bécs

Ernst Haas: Bécs (1947)

Ernst Haas a háború utáni Bécsben a Déli pályaudvaron készítette elveszett gyermeke után kutató anya és a háborúból hazatérő felszabadult katonát bemutató fotóját, mely meghozta készítője számára az elismertséget.

A második világháború nem mindenki számára jelentette a megpróbáltatások végét. A háború során mintegy kétmillió német katona tűnt el és több mint 11 millió került fogságba. Először 1946-ban tértek haza németek a hadifogolytáborokból. Hilmar Pabel fotóriporter ebben az évben kezdte fotózni a város otthontalan gyerekeit, hogy segítsen nekik szüleik megtalálásában. A fényképeket Erich Kästner Pinguin című lapjában tette közzé. A Vöröskereszt pedig plakátokat kiragasztásával segített a kutatásban, mely 1951-től vált igazán szervezetté. Az ún. adatkártyák segítségével végül közel egymillió ember sorsát sikerült tisztázni.

A szervezett keresések mellett sokan saját maguk próbálták felderíteni családtagjaik, szüleik sorsát. A második világháborút követő években  szinte naponta találkozhatott az ember rokonaikat keresőkkel, akik szeretteikről készült fényképekkel járták a várost, hátha felismeri valaki apjukat, férjüket, gyermeküket. Tehát a pillanat, melyet Haas megörökített egyáltalán nem számított rendkívülinek.

A Rolleiflexszel készült felvételen hat ember látható. Az elkeseredett, de reménykedő anya gyermeke fotóját mutatja. A fénykép hivatalos katonai fotó lehet: a komoly tekintetű ifjú egyenruhát visel. A hadifogságból hazatérő boldog katona szinte pillantást sem vet a fényképre, hanem megtorpanás nélkül halad tovább. A két központi alak kívül a kép hátterében négy szemlélődő férfi látható. Haasnak a felvételen a szűk szerkesztéssel sikerült kizárnia a külvilágot, a helyszínt és az idő: a fotó és vele jelenet csak így válhatott időtlenné és ikonikussá.

Haas a háború után látogatott el Bécsbe. Inge Morath-ot kísérte el, hogy divatfotózáshoz keressenek helyszíneket. A vasútállomáson hatalmas tömeg fogadta őket, akik az első hadifogoly-csoport hazaérkezését várták. „Az ember szíve szakadt meg (...) Senki nem tudta, kik jönnek. Feszültség és csend volt, amíg meg nem jelent az első hadifogoly, mintha színpadi jelent lett volna. Ami ezután történt, azt csak a fényképezőgépem tudta megörökíteni. Megszállottként dolgoztam...” – emlékezett vissza Haas. – „Nők tolták kifakult fényképeiket a hazatérők orra alá. »Ismeri? Nem látta a fiamat?.« A férjeik nevét kiáltozták. Gyerekek, akik sosem látták az apjukat, hasonlították össze fényképeiket az érkezőkkel. Több volt a soknál. Szinte önkívületben tántorogtam haza.”

A pályaudvari élmény mély nyomot hagyott a 24 éves fiatalemberben. Hónapokig járt vissza a peronokhoz, hogy megörökítse a hazatérőket. Munkájából első alkalommal a Heute című lapban jelent meg egy képes összeállítás 1949-ben. A lap szerkesztője Warren Trabant – aki korábban a LIFE munkatársa volt – elküldte a képeket a hetilapnak, akik szinte azonnal a megjelenés mellett döntöttek. Egy dupla oldalon mutatták be Haas felvételeit. Bár nem Haas volt az egyetlen, aki a háborúból hazatérőket fotózta, mégis az ő felvétele volt a legemlékezetesebb mind közül.

Kövesd a blogot a Facebookon és a Twitteren is!