2012. szeptember 18., kedd

Kossuth Lajos

Southworth és Hawes:
Kossuth Lajos (dagerrotípia, 1851?)

Kossuth Lajosról az egyik legismertebb dagerrotípia nem Magyarországon, hanem az Egyesült Államokban készült két évvel a 1848-as forradalom után.

Kossuth 1851-ben utazott el az Egyesült Államokba, hogy támogatást szerezzen a két évvel korábban levert szabadságharc folytatásához. Komoly tiszteletadással és ünnepléssel fogadták „a magyar függetlenség magasztos képviselőjét”. Több mint hét hónapos útja során bejárta szinte az egész országot: New York és Washington, mellett mintegy hetven városba jutott el, ahol több mint 500 beszédet tartott. Célját mégsem sikerült megvalósítania. 1852. júliusában tért vissza Angliába.

Amerikai tartózkodása idején látogatott el Albert Sands Southworth és Josiah Johnson Hawes neves amerikai fotográfusokhoz is, akik a kor hírességeit, jelentős személyiségeit örökítették meg. Ezeket a portréfelvételeket az amerikai fotótörténet jelentős alkotásai között tartják számon. Bostoni műtermükben állt modellt Kossuth is, ahol több dagerrotípia is készült róla. Ezek egyike az itt látható felvétel.

Kövesd a blogot a Facebookon és a Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kritika? Vélemény? Észrevétel? Ide írd! Akár regisztráció nélkül is!