2012. április 27., péntek

Kenyérevő gyerek

Kálmán Kata:
Varga Laci, 4 éves, Budapest (1931)

Minden bizonnyal sokan ismerik a kenyeret majszoló kisgyermek portréját, de valószínűleg a nevét kevesen tudják: Varga Lacinak hívták. Mindössze 4 éves volt amikor Kálmán Kata fotográfus lefényképezte. Laci nem sokkal később elhunyt. Fényképe a szegénység, az éhezés és a kiszolgáltatottság jelképévé vált.

Kálmán Kata 1909-ben Korponán született. Tanulmányait Komáromban és Budapesten végezte. Majd Jászi Alice tornastúdiójában tanult. Itt ismerkedett meg későbbi férjével, Hevesy Iván művészettörténésszel. 1931-től járta az országot: parasztokat, munkásokat, szegényeket fotózott. Ekkor készítette híressé vált felvételét is, melyet 1932-ben a Német Kommunista Párt választási plakátjaihoz használt fel.

Laci fotója első alkalommal 1937-ben Kálmán Kata szociofotóit bemutató Tiborc című albumban jelent meg, melyhez az előszót Móricz Zsigmond, a képekhez fűzött írásokat Boldizsár Iván írta. A kötetben Laci egyik testvérének, a 6 éves Pistának a portréja is látható.

Az albumban Boldizsár így írt Laciról: „Úgy harap a szép karéj kenyérbe, mintha attól félne, hogy meg kell osztania valakivel. Gyerek mindig éhes, de ez a kisfiú úgy éhes, mint a felnőttek. Nem enni akar, hanem gyorsan belenyomni valamit a gyomrába. Tusfekete, ijesztő szeme, amely kese hajához képest valóságon túlzás, harapás közben akkorára nyílik, mint a szája és kiül rajta valami, amit felnőtt mát nem tud néven nevezni; csak egy szó illik rá, nem annyira értelme, inkább hangzása szerint: iszonyat. Szemével az evés védekező mozdulatait végzi: esdekelve néz körül, hogy ne bántsák. Az ételeket nem ízük, hanem nagyságuk és sűrűségük szerint különbözteti meg. A kenyeret nemcsak azért tartja, hogy le ne essék, hanem húzza is magafelé, hogy el ne szaladjon. Apja alkalmi munkás, ami hatósági fordítása a munkanélküli szónak. Öten: két szülő és három gyerek, összesen két ebédet és két adag tejet kaptak az ínségkonyháról. Egy fáskamrából átalakított széllelbélelt „lakásban" éltek. Még ezért is húsz pengőt kellett fizetniök havonta. Volt hónap, amikor az apa a felét se kereste meg. Kilakoltatták őket, három hétig tanyáztak egy üres telken a szabad ég alatt. A nehezen szerzett új lakásban egy elmulasztott házbért még elnéztek, de a másodiknál újra kitették őket. Késő ősz volt, a nyirkos hideg bebújt a gyerekek takarói alá, az eső arcukat csapdosta. Laci meghűlt és meghalt.

Ő a legfiatalabb ebben a könyvben és az egyetlen, akinek nekrológja ez a néhány sor.”

A mai napig találkozhatunk a Kenyérevő gyerek portréjával, melyet alapítványok, jótékonysági szervezetek, társadalmi kampányok, újságok használnak fel. Nem véletlen. A felvétel időtlen, hatása erőteljes: Laci szívbemarkoló tekintete mélyen beleégett az emlékezetbe, akik látták a felvételt nem felejtik el.

A felvétel a Magyar Fotográfiai Múzeumban található.