2013. október 20., vasárnap

Grace

Eric Enstrom: Grace (1918)

A Grace Eric Enstrom híres felvétele, melyen egy imádkozó idős ember látható. Az egyszerű fénykép idővel vallási ikonná vált.

A fényképen Charles Wilden kereskedő látható, akit Enstrom kért fel a felvételhez. Enstrom a Minnesota Photographer’s Association gyűlésére készülve szeretett volna felvételeket készíteni. A fotózásra 1918-ban Enstrom bovey-i stúdiójában került sor. Itt rendezett be egy kis asztalt bibliával, kenyérrel, borral és egy tál étellel, ide ült le Wilden a fotózáshoz.

Amikor Enstrom előhívta a felvételt rögtön érezte, hogy valami különlegeset alkotott. A fotót stúdiójának falára akasztotta. Kezdetben csak barátai, ismerősei látták a fotót, de képnek hamar híre ment. Idővel egyre többen látogattak el a stúdióba, hogy lássák Enstrom alkotását – volt, aki csak a képért utazott Bovey-ban. Hamar jelentkezett az első vevő, majd a többi is. Enstrom pedig mindig újabb nyomat készített, hogy a stúdió falán mindig legyen egy a felvételből. A kép megtetszett Enstrom lányának, Rhoda Nybergnek is, aki először egy kézzel színezett változatot, majd a több olajfestményt is készített az eredeti fekete-fehér fotóból. A színes változat még nagyobb érdeklődést keltett és az évek során az egyszerű fotóból vallási ikon lett: a Grace másolatai otthonok, templomok falát díszíti, de hotelekben, éttermekben is találkozhatunk vele. 2002-ben Minnesota állami jelképnek választotta.

Jack Garren: Gratitude (1960)

Jack Garren 1960-ban készítette el a Grace párját. A Gratitude című felvételen egy idős imádkozó hölgy látható. A modell Myrtle Copple volt. A két fotó – melyek Grace and Gratitude címmel váltak ismertté – idővel elválaszthatatlanná vált egymástól.

Tetszett a cikk? Kövesd a blogot a Facebookon és a Twitteren is, ahol további tartalmakról is értesülhetsz!