2011. november 26., szombat

Mozgástanulmány

Mozgástanulmány (zselatinos ezüst, 1925)

A Mozgástanulmány (Bewegungstudie) Rudolf Koppitz cseh fotográfus legismertebb fényképe, mely a századelő osztrák művészetének egyik nagyszerű alkotása.

Koppitz 1884-ben született Schreibseifenben Csehországban. Robert Rotter mellett asszisztensként dolgozott, majd saját stúdiót nyitott. 1912-től Bécsben a Höhere Graphische Lehr- und Versuchsantalt fotográfiai szakán kezdte meg tanulmányait. Az első világháború évei alatt felderítő légi fotósként szolgált. Munkája mellett a vele együtt szolgáló katonák mindennapjait dokumentálta. Az Intézetbe visszatérve oktatóként dolgozott, majd a fotográfiai részleget irányította. Akt és táncfelvételei mellett portré és tájképei, valamint magashegyi tájakról készült fényképei is ismertek. 1936-ban az ausztriai Perchtoldsdorfban hunyt el.

1925-ben egy a mozgással kapcsolatos fotósorozat készített, melynek megvalósításához a bécsi Állami Opera társulatának tagjait kérte fel. A táncosok ruhátlanul és felöltözve is álltak modellt a képekhez. Koppitz fő műve, a Mozgástanulmány, melyen Mucha és Klimt művészetének hatása érezhető e sorozat részeként született. A felvétel középpontjában álló meztelen nőalakot általában az orosz táncos Claudia Issatschenko személyével azonosítják, de több forrás is úgy véli, hogy Koppitz fényképéhez nagy valószínűséggel mégsem ő, hanem lánya a táncos és koreográfus Tatjana állt modellt.

Egy másik kép a sorozatból: Kompozíció (1925)

A Christie’s aukciós ház 2008-as árverésén a felvétel egyik nagyméretű, 45,1 x 33,7 cm-es nyomata 95 000 dollárért kelt el, ahol így jellemezték a képet: „az osztrák fotóművészet legszélesebb körben publikált és legismertebb képe az elmúlt század korai évtizedeiből. Ennek az oka, az, hogy egyetlen kép sem tudta jobban megragadni azokat a kulturális jegyeket, melyek a korabeli osztrák avantgárdot jellemezték.”

Kövesd a blogot a Facebookon és a Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kritika? Vélemény? Észrevétel? Ide írd! Akár regisztráció nélkül is!