Vonatkarambol Texasban

Crash at Crush (1896)

A Crash at Crush egy nyilvános kaszkadőrmutatvány volt, melyet 1896. szeptember 15-én rendeztek meg a Texasban, ahol két vonatszerelvényt ütköztettek egymásba teljes sebességgel. Az ütközés következtében a mozdonyok kazánjai felrobbantak, két ember meghalt, többen megsérültek.

A rendezvény kitalálója William George Crush, a Missouri–Kansas–Texas Railroad alkalmazottja volt, aki úgy vélte remek ötlet lenne bemutatni, hogy milyen egy vonatszerencsétlenség. Azt gondolnánk, hogy példa nélküli egy ilyen mutatvány. De ez nem igaz. Pár hónappal korábban a  Columbus and Hocking Valley Railroad vasúttársaság az ohió-i Lancesterben már szervezett egy hasonló nagy sikerű bemutatót. Ez a rendezvény adta az ötletet Crush-nak. A vasúttársaság támogatta Crush őrült ötletét és segédkeztek annak megvalósításában. A vasúttársaság építette az 1880-as években a Dallas és Houston közötti szakaszt, itt talált rá Crush az ideális helyszínre Waco és West települések mellett.

Egy komplett települést építettek fel a rendezvény idejére, mely a Crush nevet kapta. A helyszínen két kutat fúrtak, egy speciális vonatraktárat építettek, amely felett egy tábla hirdette: Crush, Texas. A Ringling Brother egy cirkuszi sátrat emelt, épült továbbá az újságíróknak egy lelátó, egy emelvényt valamint két távíró iroda. Limonádé standokkal, farsangi játékokkal, gyógyszerbemutatókkal, szivarárusokkal és különböző előadásokkal várták a közönséget, valamint három hangszóróállványt is elhelyeztek. A grandiózus bemutatóhoz egy különálló, négy mérföldes pályaszakaszt építettek, hogy az összeütköző vonatok még véletlenül se veszélyeztessék a már elkészült fővonalat. A pályaszakasz két vége egy-egy dombon volt, innen indultak a szerelvények. Az ütközőzóna a két domb közötti lankás völgyben volt. Crush számára a vasúttársaság két leszerelt, 32 tonnás Baldwin-motoros gőzmozdonyt (No. 999 és No. 1001 számúakat) biztosított a mutatványhoz.

A vasúttársaság tisztviselői megnyugtatták Crush-t, hogy a mutatvány teljesen biztonságos lesz, ugyanis a gőzmozdonyok kazánjait úgy tervezték, hogy nagy sebességű ütközés esetén se robbanjanak fel. Mindkét mozdony mögé hat vasúti kocsit csatoltak. A vasúti kocsik összekapcsolását láncokkal erősítették meg, hogy elkerüljék a szerelvények szétesését. Crush biztonsági okokból az ütközőzóna 200 méteres körzetét lezárta a nagyközönség elől. A lezárt területre csak a sajtó képviselői mehettek be. A vasúttársaság 20-25 ezer látogatóval számolt, de az érdeklődés nagyobb volt: több mint negyvenezren — kb. ennyien laktak akkoriban Texas második legnagyobb településén — látogattak el, hogy lássák, ahogy két vonatszerelvény egymásnak ütközik. A belépés díjtalan volt, a vasúttársaság a rendezvényre szervezett különvonatok menetdíjából tett szert bevételre.

Az ütközésre a tervezetthez képest egy órás késéssel került sor, mert a közönség nem volt hajlandó tartani a 200 méteres biztonsági távolságot. Végül nagyjából délután öt órakor megkezdődhetett a bemutató. A vonatszerelvényeket az ütközés előtt az ütközési pontra vontatták, hogy az újságírók lefényképezhessék őket. Ezután a pályaszakasz két ellentétes végére húzták őket. A mozdonyok személyzete beállította a gőznyomást, majd elindították a szerelvényeket és leugrottak a vonatokról. A szerelvények kb. 72 km/órás sebességre gyorsult fel. Néhány szemtanúk szerint ennél jóval magasabb volt a vonatok végsebessége. Az ütközés hatalmas robajjal és zajjal járt, majd hirtelen csend lett és akkor a két gőzmozdony kazánja szinte óraütésre felrobbant. A robbanás ereje a vonat darabjait több száz méterre repítette. A pánik azonnal kitört, a tömeg menekülni kezdett. A törmelékek egy része a közönségbe csapódott. Ketten meghaltak, többen megsérültek, hatan súlyosan. Jarvis "Joe" Dane fotós szemébe egy csavar csapódott. A vonatszerelvényekből csak acél és fatörmelék maradt, aminek darabjait, egyfajta szuvenír gyanánt vitték haza a látogatók.

Az baleset miatt a vasúttársaság azonnal kirúgta Crush-t, de másnap visszavették, mert az esemény országos szenzáció lett és a baleset ellenére összességében kedvező volt a megítélése. Az áldozatok perrel fenyegetőző családjait kártérítéssel és életre szóló vasúti bérletekkel kompenzálták. A szemét elvesztő fotós pedig 10 ezer dollár kártérítést kapott. Bár az eset tragédiába torkollott, a vasúttársaság összességében óriási hasznot húzott a rendezvényből. A baleset ellenére a következő években még több vasúttársaság szervezett nyilvános vonatkarambolokat.

Tetszett a cikk? Kövesd a blogot a Facebookon és a Twitteren is, ahol további tartalmakról is értesülhetsz!