Marilyn utolsó ülése

Bert Stern: Marilyn Monroe (1962)

Bert Stern amerikai fényképész 1962. nyarán a Vogue megbízásából készített egy fotósorozatot Marilyn Monroe-ról, Hollywood szexszimbólumáról. Hetekkel később a színésznő elhunyt. Stern volt az utolsó, aki Monroe-t fotózta. Az elkészült fotók pedig legendássá váltak.

Stern első alkalommal 1955-ben találkozott a színésznővel, az Actors Studio egyik rendezvényén. Monroe őt is elbűvölte, akárcsak az összes férfit, aki akkor ott volt. Stern a fejébe vette, hogy meztelenül fotózza le a híres színésznőt: „Csak pár perce láttam meg Marilyn Monroe-t, és máris azon törtem a fejem, hogyan lehetne levetkőztetni.” Monroe-ról addig mindössze egy alkalommal, 1949-ben készültek ruhátlan fotók: Tom Kelley képeit 1952-ben a Playboy magazin első száma közölte le. Stern vágya végül 1962-ben teljesült: az amerikai Vogue őt bízta meg azzal, hogy fotózza le a színésznőt. A fotózás mérföldkőnek számított a lap életében, hiszen addig még sohasem közöltek egyetlen képet sem a színésznőről.

Monroe igent mondott a Vogue felkérésére, de kikötötte, hogy a fotózásra csak Los Angeles-ben kerülhet sor. Stern nem egy stúdiót választott helyszínül, hanem a Los Angeles-i Bel Air Hotelt. Kibérelték a szálloda 261-es lakosztályát és egy ideiglenes stúdiót rendeztek be. Stern a színésznő kedvében akart járni: behűtött egy üveg Dom Pérignon pezsgőt, és megfelelő zenéről is gondoskodott. „Úgy készültem Marilyn megérkezésére, mint egy szerelemes. Mégis azért voltam ott, hogy fényképezzek. Nem azért, hogy a karomba vegyem, hanem, hogy tónusokká, síkokká, formákká változtassam, végül képpé a nyomtatott lapon.” – emlékezett vissza Stern.

Monroe szokásához híven késett. Több mint öt órát várakoztatta a fotóst. Stern már arra gondolt, hogy el sem fog jönni. Végül este hét órakor csöngött a telefon: a recepcióról szóltak fel, hogy a színésznő megérkezett. Stern a szálloda előcsarnokába sietett, hogy fogadja Monroe-t. „Lefogyott, és ettől megváltozott. jobb volt, mint az a telivér, szinte pufók lány, akit a filmekben láttam. (...) A haját kendővel kötötte körül, nem volt kifestve. Egyáltalán nem. És csodálatos volt.”  – mesélte Stern, aki attól félt, hogy a késés miatt kevés ideje lesz a fotózásra, meg is kérdezte Monroe-t, hogy nem siet-e. De Monroe csak annyit mondott: „Viccel?”, van bőven ideje, annyi amennyit csak Stern akar.

A színésznő jókedvű volt és oldott, a fotózás jó hangulatban, zökkenőmentesen zajlott és közel tizenkét órán át tartott. Monroe semmire sem mondott nemet. Engedte magát smink nélkül is fényképezni, sőt még a ruháit is hajlandó volt levetni. „Aktot is szeretne?” – kérdezte Monroe. „Hát...szeretnék!” – válaszolt félve Stern, de rögtön hozzátette, hogy nem teljes aktra gondolt, hanem sejtelmes felvételekre. Erre a célra több kendőt is hozott magával. Monroe azonban, csak az epehólyag-műtétjének hege miatt aggódott. Stern megnyugtatta a színésznőt, hogy ki lehet retusálni a képről a sebhelyet. Monroe és a fotós nagyon jól tudott együtt dolgozni. „Sok nőt fotóztam, és Marilyn volt a legjobb.” – nyilatkozta Stern. – „Nem kellett mondanom neki, mit csináljon. (...) Alig szóltunk egymáshoz.”

Stern visszarepült New York-ba és megmutatta a képeket a magazinnak. A Vogue el volt ragadtatva a képektől. A lap művészeti igazgatója, Alexander Liberman szerint a felvételek „mesések” voltak. Olyannyira, hogy nem kevesebb mint 8 oldalt kívántak szentelni Stern fotóinak. De szerettek volna fekete-fehér felvételeket is, ami azt jelentette, hogy a magazin divatfotókat is szeretne, nem csak aktokat. Még két fotózásra került sor. A helyszín újra a Bel Air volt. Stern érezte, hogy a Vogue nagyon komolyan gondolja a megbízást: a fotóst elkísérte a lap képszerkesztője és egy kisebb stáb is, akik a sminkről, frizuráról és a ruhákról gondoskodtak.

Stern a három fotózás alatt összesen 2571 felvételt készített a színésznőről. Udvariasságból több képet is elküldött Monroe-nak, aki a fotók nagy részét áthúzta. „A kontakton lemoshatatlan filccel x-eket tett a képekre. Ez rendben is volt” – emlékezett vissza a fotós. „Ám a színes diákra hajtűvel kapart x-et, egyenesen a filmre. Ezeket megsemmisítette Tönkretette.” Stern teljesen maga alatt volt, mérges volt a színésznőre. Hogy Monroe miért firkálta és karcolta össze a felvételeket? Talán a képek nem tetszettek neki, vagy rossz hangulatban volt? Esetleg meggondolta magát a aktfotókat illetően? Nem tudni.

Augusztus elején a színésznő halálhírétől volt hangos a sajtó. „Megbénultam, teljesen tehetetlen voltam.” – mesélte Stern – „tulajdonképpen nem lepődtem meg ... Éreztem, hogy baj van.” A sztár halála a magazint is váratlanul érte: a Vogue már elkezdte a képek tördelését és a szöveg is kész volt, a teljes cikk ott állt nyomtatásra készen. A cikk és stern fotói Monroe bemutatkozásáról szóltak volna. Ehelyett a képsorozat a színésznő nekrológja lett. A nyomást leállították és új cikket írtak, a főcím pedig üdvözlet helyett Marilyn utolsó üdvözlete lett. Húsz évvel később, 1982-ben Stern a Monroe-val való fotózásról adott ki könyvet.

A Monroe által „elutasított” képek közül elsőként az Eros magazin közölt le néhány felvételt az 1962. őszi számában. A ruhátlan felvételek botrányt kavartak, a lap szerkesztőjét, Ralph Ginzburgot még pornográfia terjesztésével is megvádolták. A lapnak odaadott képekről Stern teljesen megfeledkezett. Az Eros megszűnt és a képeknek nyoma veszett. 2008-ban két fényképész, Michael Weiss és Donald Penny kereste meg Sternt azzal, hogy a képek náluk vannak és üzletet ajánlanának. Stern pert indított és kártérítést követel. A két fotós azonban tisztázta magát: egyik munkatársuk Robert Bryan egy kukában találta meg a képkockákat és ők csak visszaakarták adni a felvételt, ellentételezésként csupán egy előhívott sorozatot szerettek volna a képekből. Az ügyet végül peren kívül rendezték.

Lindsay Lohan, mint Monroe
a Vogue 2008-as fotózásán (Fotó: Bert Stern)

A New York Magazine 2008-ban elevenítette fel a legendás fotózást: Lindsay Lohan Marilyn Monroe-ként pózolt Bert Stern kamerája előtt.

Pár nappal ezelőtt a Bonhams aukciós ház kínálta eladásra Stern fotóit, azonban az árverés eredménytelen volt, egyetlen vevő ajánlata sem érte el a kikiáltási árat.